Kovács Éva edző neve fogalom Szegeden. 17 évig vezette az egyetem fitnesz klubját, több ezer ember megfordult nála. Ő volt az, aki a 2000-es évek elején egy meredeken új mozgásformát, a boksz edzést behozta Amerikából Magyarországra. Sportcsarnokot kellett bérelnie és edzők százait képezte ki, mégsem akart országos ismertséget. Pedig sport és böjttáboraiba várólista van, a világ több pontján fogyaszt le akár több száz kilós embereket úgy, hogy beköltözik hozzájuk. De ma már magára is odafigyel, nem csak a vendégeire. Túl van egy súlyos betegségen, és 64 évesen is tele van tervekkel.
Kis híján nem mentem el Éva novemberi böjt táborába. Ismertük egymást, többször is járt a Vállalkozói Klubunkban, mégsem volt alkalmunk beszélgetni. A táborba egy közös barátunk nevezett be. Amikor megérkeztem, túlélő üzemmódban pörgettem a napokat: 2024-ben elváltam, kétszer költöztem, édesanyám mellett voltam az utolsó heteiben, lakást vettem, felújítattam és végig toltam az éves nagy fesztiválunkat. Kétszer akartam lemondani a böjt tábort. Nem fog menni! – gondoltam. De valami hajtott, hogy ott a helyem.
Aztán megérkeztem, megkaptam a nordic walking botomat, és Éva a maga fejbe kólintóan őszinte, de szeretettel teli stílusával teljesen beszippantott. Belevetettem magam a folyamatba: gyalogoltunk, bokszoltunk, vízitornáztunk, és hallgattuk a hogyan egyél, mit mozogjál mantrákat.
Éva és a módszere ezzel a pár nappal, úgy éreztem, az életemet mentette meg.
És ott, az edzések, séták között tudtam meg Éva ejtett mondataiból, hogy micsoda nőhöz kerültem! Utolsó este ültem le vele beszélgetni, akkor mesélte el, hogy 18 éves koráig aktívan sportolt Szegeden: először ritmikus sportgimnasztikázott, szertornázott, majd az ifi csapatot edzette. Több diplomája mellé ekkor végezte el a TF edzői szakát, és amikor 1986-90 körül bejött Jane Fondával a fitness és aerobik őrület, már tudta, hogy megtalálta a helyét.
– Jane Fonda, Sydney Rome voltak a nagy úttörők, aztán jött Callan Pinckney és a callanetics. Minden nő harisnyát húzott és aerobicra járt Magyarországon vagy a callaneticset próbálgatta. Én akkor a Szegedi Orvostudományi Egyetem fitnesz termét vezettem. A Calleneticset Amerikában tanultam, aztán jött a 90 es évek végén – Billy Blanks a Tae Boe-val, ami még kint, Amerikában is hatalmasat szólt. Éppen Orlandóban voltam, és egy reklámot látva azonnal meg akartam tanulni ezt a mozgásformát.
Sejtheted, hogy amikor még itthon mindenki Jane Fondára táncolt, én berobbantottam Magyarországon – ráadásul Szegeden – ezt a férfias, erőteljes mozgást, a TAE-BO-t. Mindenki megőrült és hozzánk akart jönni boksz órára, még Budapestről is lejöttek edző kollegák, hogy megnézzék, mi is ez? – meséli Éva.
– Gondolom, hogy zsúfolásig megtelt az egyetemi fitnesz terem.
– Konkrétan ki kellett bérelni a sportcsarnokot, mert nem fértünk el. Közel 20 évig éltem a TAE BO-ból, képzéseket, bemutató órákat tartottam edzőknek, Budapesten a TF-en és Szegeden a Testnevelési Főiskolán. Emellett 2000-ben egy másik őrület jött be Magyarországra: Johnny G. kanadai biciklista ekkoriban debütált a spinninggel. Na, az egyetemi fitneszbe rögtön vettünk húsz biciklit, és ezzel a két teljesen új szegmenssel hatalmas sikerünk volt.
Aztán amikor a társam – Zsigovics Ágoston – a legjobb testépítő szakember akit valaha ismertem, meghalt, elindítottam a saját vállalkozásomat, egy nagy edzőtermet, amit később a lányom vett át.
– Mivel foglalkozik a lányod?
– Szintén edző, most szerintem az ország egyik legjobb gerinc szakembere, és nagyon büszke vagyok rá. Olyan személyi edzőterme van, ahol már speciálisan foglalkoznak a vendégekkel. Tudod, ma már a fitnesz iparban nagyon kevés az egészséges ember. Rengeteg térd, gerinc, csípő, váll probléma van, nincs is egészséges vendég szinte, akinek ne lenne valami baja.
– Szerinted mi ennek az oka?
– A mozgásszegény életmód és az, hogy rosszul esznek az emberek. Rengeteg az összevisszaság a táplálkozásban, és nyilván mindenki azt választja, ami neki kedvező, ami a legkisebb önuralmat igényli és ez nem mindig jó.
Így jöttek létre az én táboraim is, nem én terveztem ezeket. A’90-es években a vendégeimben jelent meg az igény, hogy utazzunk el valahova, legyen ott egy átreformált táplálkozás, mozgással. Aztán egyre speciálisabb táborokat szerveztem, és egyre jobban meg tudtam szűrni, hogy most egy-egy táborban kiket rakjak össze. – avat be Éva.
– Megpróbáltam a hónapokat úgy összerakni, hogy az egyik, a januári táborban nagyon nagy súlyúak voltak, azokat másképp kellett kezelni, mint azokat, akiknek csak mondjuk 5 kilójuk volt, és feszesíteni szerettek volna. Aztán voltak, akik izmosítani akartak, és olyanok is, akik tele voltak problémával: vállprotézis, térdprotézis, gerincben platina csavar, őket is egy csoportba tettem. Végül elveszítettem a fonalat – mondja Évi és felnevet.
Ekkor már az egész életem arról szólt, hogy egyik táborból léptem a másikba, közben folyamatosan képeztem magam: hol Amerikában, hol Kínában. Nagyon fárasztó , de fantasztikusan színes volt.
– Miért tanultál ennyit?
– Rengeteget fejlődik a fitnesz iparág. Semmi sincs kőbe vésve, mert ma már alig van egészséges ember, mindenkinek van valami baja, ezért eltolódott az egész egy picit a gyógytorna, a gyógymozgások, gimnasztikák, nyújtások felé. Az, hogy merre fejlődtem,mindig annak tudható, hogy milyen típusú vendégköröm volt Szegeden az egyetemi fitneszben.
40 évvel ezelőtt nekem már voltak 40 éves vendégeim, akik most 80 évesek, és együtt tornázunk a mai napig. Járnak táborokba, napi vagy heti szinten nordic walkingolunk, gerinc gimnasztikát tartok. Nekem ez a karitatív munkám. Az ő bevételüket odaadom a szegény konyhának, akik ebből főznek. Ez nagyon jól esik.
– Mit tanulsz most?
– Most “demencia” képzésre járok, mert a vendégeim egy része egyre inkább érintett a demenciában. Ez egy négyszintű képzés, ahol először megtanuljuk, hogy milyen jelei vannak a demenciának, aztán azt, hogy hogyan lehet szinten tartani. Milyen mozgással, logikai és egyéb összefüggésekkel, miért fontos a táplálkozás. És megpróbálom ezeket beépíteni az idős csoportjaimba, olyan gyakorlatokat, logikai játékokat, szójátékokat csinálunk, amiből a jobb és a bal agyféltekét rendezgetjük össze. Ezért zseniális a nordic walking is.
Tudod, hogy miért kezdtem el csinálni? 20 évig futottam minden reggel tíz kilométert. Aztán hirtelen a futópartneremnek elkezdett fájni a csípője, és rájöttem, hogy úristen, én edző vagyok, ebből akarok élni, nem vághatom gallyra az izületeimet! És akkor megtanultam a nordic walkingot, és 2003 óta csinálom.
Vannak klubjaim, versenyzőim, és rájöttünk, hogy ez milyen fantasztikus. Mert a nordic olyan sport, ami a jobb és a bal agyféltekét összerendezgeti ezekkel a pumpáló kézmozdulatokkal, amit sokszor nem tanítanak meg az embereknek. Nekem nincsenek ékszereim, bundáim, viszont minden évben elmentem valahova, hogy képezzem magam. Olyan helyekre jutottam el, ahol még csak európai se volt. Felejtsük el itt a nagy sztár neveket, őket nem lehetett látni a képzéseken, mert annyira meg vannak magukkal elégedve, hogy nem akarnak tanulni. Viszont annyiféle vendég jár hozzám, hogy én folyamatosan szeretnék új dolgokat hozni.
– És honnan jött az, hogy beköltözöl az emberekhez, hogy lefogyaszd őket?
– Elvégeztem a sporttáplálkozástant, dietetikát, de csak azért, hogy tudjak egy jó étrendet csinálni azoknak a vendégeimnek, akikhez beköltözöm. Ez is igény volt. Las Vegasban voltam egy fitnesz világfesztiválon, amikor a mellettem tornázó egyik lánnyal elkezdtem beszélgetni. Ő mondta, hogy jaj, milyen jó kajákat hozok, hogy neki az apukájának nagyon kéne segítség, mert előírták volna egy gyomorszűkítő műtétre, de nem fogják megcsinálni, mert nem tud fogyni. 40 kilót kéne egy hónap alatt lefogynia. Az nem kevés.
És akkor kérdezte, hogy nem mennék-e el hozzájuk, amíg ott vagyok? Végül megállapodtunk és beköltöztem hozzá 2×1 hónapra. Le is fogyasztottam 100 kilóra. Így kezdődött – mondja Éva.
– Főztél is neki?
– Persze, a beköltözés arról szól, hogy a saját életteredben nekem legyen egy szobám, hozzáférjek a konyhádhoz, üres legyen a hűtőd, és akkor én megfőzöm a kajádat, megtornáztatlak, egy hónapon keresztül megmutatom a jó irányt, megnézem, hogy mit bírsz, mit nem bírsz, milyen gyógyszereket szedsz, milyen mozgásra vagy hajlandó?
Van-e medencéd? Mert ugye egy 200 kg körüli ember csak medencében mozgatható. Az kemény munka. Aztán három hónapig hazajövök, és kíváncsi vagyok, hogy tudja-e egyedül tartani a diétát? Ha tudja, legalább szinten tartotta, visszaköltözöm. Ha nem, akkor nem megyek vissza még egyszer.
– Mondasz egy pár alapvetést például étkezésben, amit be kell tartani, hogy fogyjunk?
– Nekem a több száz embernél, akivel eddig dolgoztam, azt vált be a legjobban, hogy minden étkezésben szétválasztok.
Minél idősebb valaki, annál jobban reagál erre a módszerre, azt látom. A fiatalok kipróbálnak mindent, de én azt gondolom, hogy ha Neked egy módszer beválik, akkor nem kell újat kitalálni.
Életvitel-szerűen nagyon jól lehet vinni a minden étkezésben szétválasztást, fehérjét a fehérjével, fehérjét a zöldséggel, köretet a zöldséggel. És olyan jó kenyereket lehet már sütni magokból, mindenféle nem mű dologból, mert a műt azt én nem használom, és nem is engedem.
Ne kellenek a fehérje porok, köszönöm. Piacra járok, hiszem, hogy minőségi alapanyagokból lehet egészséget főzni, és ez semmivel nem drágább, mint egy emulgeálószerekkel, állománynövelőkkel, E-vel felturbólzott mű kaja, vagy a különböző porok.
– Magyarul nem tudjuk megúszni azt, hogy főzzünk?
– Főzni muszáj. De egyetlen dologban biztos vagyok: aki fogyni akar, csak egyre vágyik, az ízeire, ha azt megkapja, bármit megetethetsz vele. De az ízeinek benne kell lenni, mert egy sz*r grillcsirkét salátával maximum egy hétig bír, aztán azt mondja neked, hogy helló, menj te a piá*ba, hagyd őt békén!
Neki kellenek az ízei, a töltött káposztája, a töltött paprikája, a bablevese, a csirkepörköltje, és mindennek megvan az alternatívája, és ugyanolyan íze van. – magyarázz Éva és be kell látnunk, igaza van.
– Edzőként is szigorú vagy, az embernek eszébe se jut sumákolni.
– Az a jó a szakmámban, soha nem lettem végül is pszichológus, mert Vekerdy Tamás mindig azt mondta nekem, hogy túl empatikus vagyok, magamra veszem más problémáját, és ez nem jó. Viszont pont azért, mert empatikus vagyok, bele tudom képzelni az ő élethelyzetébe magam, és akkor vagy simogatom vagy megütöm. Szavakkal.
Tudom, hogy mikor kell simogatni, és akkor azzal doppingolom, és azt mondom, hogy: figyelj! Eddig eljutottunk, nagyon jó! Beletettél mindent, most már csak picit kell bírni, három nap, három hét, és meglátod. És hisz nekem, bízik bennem. Aki nem bízik bennem, azzal nem tudok együtt dolgozni.
– Hogy bírod mindezt 64 évesen? Egy beköltözés az azt jelenti, hogy idegen hely, idegen ágy, idegen minden.
– Most már egy évben csak egy beköltözést vállalok. Régen egyikből mentem a másikba. Amerikából Svájcba, onnan Opatijába, majd Angliába. Ezt már nem bírom. Valahogy 60 éves koromban hirtelen minden megváltozott. Lett egy betegségem és ez nagyban hozzátett ahhoz, hogy most már nem én vagyok az utolsó.
Rájöttem, hogy már nem tudok annyira kilépni a komfort zónámból és nem is akarok.
– Elárulod, hogy mi volt a betegséged?
– Myeloma multiplex…
– Hogyan derült hogy beteg vagy?
– Teljesen véletlenül. Elkezdett fájni a bordám. Tudod, az összes orvos hozzám járt, hiszen az egyetemi finteszt vezettem, és mindenki azt mondta, hogy ez egy bordaközi idegzsába. Nyolc hónapig nem találták az okot, pedig mindenféle specialistánál voltam az országban.
Egy teljesen ismeretlen szegedi orvos, de nagyon jó diagnoszta nézte meg a leleteimet, és azt mondta, hogy na, ennek semmi köze a mozgáshoz.
Akkor már nagyon rossz, előre haladott állapotan voltam, hiszen 8 hónapja orvostól – orvosig jártam. Ehhez, hogy egy ilyen betegséget “összeszedj” háromféle dolognak kell egyszerre hatnia:
a teljes fizikai kimerülés, a stresszhelyzetek rosszul kezelése, a lelki problémák lenyomása, és a magammal való nem törődés. Nos, nekem mindhárom dolog jelen volt az életemben, és még a “munka hőse” érdemrendre is gyúrtam.
A sport múltam és az életformám volt, ami miatt viszont sokkal jobban reagáltam le a kezeléseket, a szervezetem a böjt táboroknak köszönhetően alkalmas volt arra, hogy 60 évesen őssejt transzplantációm legyen, ami nagy ritkaság.
– Ezt lelkileg hogy viselted? Hiszen egy őssejt transzplantáció nagyon komoly folyamat.
– Amikor elmondták, hogy ez a problémám, és hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, akkor meginogtam a saját szakmámban. Aki nálam egészségesebben él, az hülye. Aki többet mozog nálam, aki a kajára jobban figyel, mint én, olyan nincs.
Megtanultam a dietetikát, főzőtáborokat tartottam, szakácskönyvet írtam, több száz edzőt kiképeztem, több ezer diák futott át a kezemen… – és velem történik ez meg?
Két hétig nem mozdultam ki a lakásból. Taknyom-nyálam egybefolyt, sajnáltam magam, sírtam, dühöngtem, az elején hitetlenkedtem, de végül azt mondtam, hogy jó! Hát akkor ez egy feladat, amin túl kell lenni. Nézzük meg!
És lett egy nagyon jó, fiatal orvosom Szegeden, van egy fantasztikus baráti köröm, a családom, a lányom, a bátyám, ők mind mögém álltak.
Azt gondoltam, hogy rengeteg vendégnek eddig én voltam a példa, és most itt összeesek? Hát milyen példa vagyok én?
Hát ez ugyanolyan feladat, ezt ugyanúgy akaraterővel kell eldönteni. Nézzük meg, hogy mit tehetek! Ha én 100%-ot meg tudok tenni, és van még egy orvos, akiben száz százalékig bízom, akkor majd a Jóisten eldönti, hogy mi lesz.
A lelki munkát is beletettem, miközben kemoterápiát kaptam. Tudod, végzett pszichológus vagyok, de magammal sohasem foglalkoztam igazán mélyen, mert a vendégeimmel voltam elfoglalva. Így segítséget kértem egy veszteség terapeutától. Coach Ingriddel hat hónapon keresztül dolgoztunk, nagyon sokat köszönhetek, és hálás vagyok neki.
Nekem ez sokkal keményebb volt, mint az őssejt transzplantáció. A levétel, a visszaadás, az őssejt gyűjtés, a kemoterápia, a hajam elvesztése, a fizikális lerobbanásom, a testem, az izomzatom elveszítése. Ezt még felsorolni is sok lehet, de nekem a veszteségterápia volt a legnagyobb kihívás. Ez a hármas azonban: a jó orvosom, a fantasztikus kezelés és a veszteségterápia együtt, működött.
– Miről szólt a veszteségterápia?
– A magamban legyűrt dolgokat föl kell hozni és szembe kell vele nézni. Levelet kellett írnom, és kielemezni az összes eltemetett fájdalmamat. Hétről hétre. Ha nem csináltam meg a házi feladatot, nem tudtunk továbbmenni. És tudtam, hogy júniusban lesz az őssejtgyűjtés, és addigra nem akarok mással foglalkozni, csak azzal.
Május 27-én végeztünk a veszteségterápiával, és június 8-án levették az őssejtet. Aztán szeptemberben bekerültem a klinikára baktériumölésre, és egy hét múlva visszaadták az őssejtet. Úgy volt, hogy majd három hónapot leszek egy steril szobában, és én 21 nap alatt végeztem. Hazamentem. A szervezetem kész volt erre.
Minden teljesen másképp működött, ami a korábbi életmódomnak volt köszönhető. Én egy új protokollt hoztam Szegedre. Senki még ilyet nem produkált. Úgyhogy az egyetemistáknak el kellett mondanom, hogy mit ettem, mit csináltam, mit sportoltam.
– És hogyan? Hogyan csináltad?
– Van olyan, amit átvettek az őssejt kezelésben, például. Ezek a böjttáborok megtanították a szervezetemet nullán mozogni. Amikor levették az őssejtet, úgy adták vissza, hogy a fehérjémet levitték nullára. Ezért egy steril szobában voltam, mert még egy körömgomba is a halált jelentheti. És ezek az őssejtek tudják, hogy hova menjenek a szervezetedben. Mindegyik kis sejtecske megtalálja a saját helyét, és akkor van egy úgynevezett megtapadási láz, amikor fölmegy a lázad. Na nekem 37-re ment föl, ennyi volt.
Másnak négy napig volt, és olyanról is hallottam, aki a világát nem tudta, úgy priznicelték, forgatták. Én minden nap fölkeltem, letusoltam, leváltottam a steril pizsamámat, az ágyneműmet segítséggel áthúztam. Nekem egy hét múlva már 1500 volt a fehérvérsejtem a nulláról. És 3600-zal hazamehettem, 21 nap múlva. Úgyhogy ez egy fantasztikus dolog, de én hiszek abban, hogy amit megtehetsz, azt tedd meg Te magadért.
Három éve már teljesen tünetmentes vagyok, visszanőtt a hajam, remisszióban vagyok, ami azt jelenti, hogy eltűnt a szervezetemből ez a valami, és én úgy terveztem, hogy ez most végérvényesen eltűnt…
Három hónap múlva már tábort vezettem Tatán. Igaz, hogy fizikálisan nem voltam rendben, gyönge voltam, a vendégeknek elmondtam, hogy hoztam egy edzőt, és most ő is fogja a cardiókat tartani.
Novemberben ledobtam a parókát is egy box edzésen, és ott álltam kopaszon, és mondtam, hogy bocsánat, ezt le kell vennem, mert nem bírom. Egy vendégem ott összeesett, a másik meg sírt, mert nem is tudták, hogy mi is van velem…
Ez nem volt titok, de nem kommunikáltam kifelé, mert nem akartam, hogy sajnáljanak az emberek, hogy:” Na, a nagy fitneszedző!!! Igen, én is csak egy ember vagyok.
– És most itt vagy, 64 évesen, jó rád nézni! Csinos vagy, tele energiával!
– Igen, mert a hitelességet én itt mérem. Én még régi vágású edző vagyok. Egy edző nézzen úgy ki, mint egy edző, tegye oda magát!
– Mik a terveid?
– Rengeteg tervem van. Szeretnék Egészségbefektetés néven egy egészséges szemléletű lakóközösséget építeni 45-50 felettiekből valahol a Balaton-felvidéken, vagy Közép-Magyarországon. Mindenkinek lenne kis saját 4 évszakos önellátó háza, a közösséget az egészség tudatosság kötné össze, és mindenki hozná a maga szaktudását. Vízitorna, jóga, gerincgimnasztika lenne.
Egy egyedülálló, jó szociális hálót szeretnék, ahol az orvos majd az orvosi részt ellátja, a jogász végzettségű a jogi munkát, mindenkinek van egy pici feladata.
Nekem az, hogy összefogjam az egészet, vízitornát, nordic túrákat tartsak, az utazási irodás az majd szervez nekünk egy kis túrát stb. Mindezt négyévszakos mobil házakkal jól fel lehetne építeni. Ehhez keresek most támogatókat, egy önkormányzatot például, aki helyet adna. Volt egy ilyen dokumentumfilm a Netflixen, amely a blue zone-kat nézi a világon, ahol kiemelkedően sokáig élnek az emberek, ez adta az ötletet.
Ezt meg szeretném valósítani, egészségtudatos, aktív emberekkel.
Nem biztos, hogy száz évig akarok élni, de hogy egészséges szemlélettel ki lehet tolni azt a 80-at esetleg 90-re úgy, hogy fölébredsz, és egy marék gyógyszerrel tudsz csak elindulni, csoszogsz, a saját magad árnyéka vagy, vagy úgy kelni reggel 80 évesen, hogy megfogod a nordic botot, és 3-4 km-t a saját tempódban, a természetben elmész nordicolni, ez nagy különbség.
És ez a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a jó baráti, vagy sport- kört, mert az nagyon nagy támogatást ad! Az idős emberek akkor kezdenek el nagyon leépülni, amikor ez a szociális háló széthullik, és amikor a napi rendszeres mozgás, totyorgás, úszás, bármi….elmarad.
Fotók: Kovács Éva
Forrás: noivalto.hu